Mesterséges intelligencia és szerzői jog
Isaac Asimov 1976-os „Kétszáz éves ember” („Bicentennial Man”) – majd az annak alapján készült, Asimov és Robert Silverberg 1992-es „A pozitron-ember” – című írásában Andrew (NDR-113), a háztartási robot emberré válásának rögös, két évszázados folyamatát ismerhetjük meg. Az 1999-ben Robin Williams főszereplésével megfilmesített alkotás Asimov robotvilágának egyik legérdekesebb darabja, amely olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az érzelem és értelem, a rabszolgaság és szabadság, szerelem, humanizmus, szellemi kreativitás. A történet egyik fontos eleme, hogy Andrew a háztartási feladatainak kötelességszerű teljesítése mellett örömét leli a fafaragásban. Ennek eredményeként olyan kreatív alkotásokat hoz létre (például kakukkos órákat), amelyeket a robot tulajdonosa, Richard Martin részben Andrew javára értékesít. A rendkívül szerteágazó, összességében a „mi az ember” kérdésre választ kereső mű így egy apró szeletében a szerzői jog és a mesterséges intelligenciával rendelkező, önmagát folyamatosan fejlesztő robot viszonyrendszerét is körbejárja. Ha Asimov robot-világa valósággá válna és a szerzői jog jelenlegi paradigmája fennmaradna, Andew egyáltalán nem rendelkezhetne szerzői jogokkal. A szerzői jog jellegéből adódóan csak az emberek kreatív alkotásait védi. (Érdekes vita alapja lehet, hogy a történet szerint Andrew emberként hunyt el, miután pozitron agyának élő szövetre…